GAJDOS DÁNIEL ARCULAT ÉS WEBOLDAL

Viszonylag ritkán vannak férfi ügyfeleink, pedig nagyon szeretjük ha kicsit más témákkal is tudunk foglalkozni. Ezúttal az ügyfelünk ugyan nem nő volkt, a téma nagyon közel állt hozzánk. Én is járok rendszeresen masszőrhöz és tudom mennyire sokat segít a jó masszőr az egészségmegőrzésben. Így ez a téma nagyon közel állt hozzám. 

Fontos volt, hogy az összkép ne legyen túl nőies, megszólítsa mindkét nem képviselőit. Ennél a projektnél is figyelembe vettük a szílon belső építészeti sajátosságait, a színeket és ez adta meg az arculat alapjait.  

Feladatunk volt: 

LOGÓ ÉS ARCULAT

A logó megtervezése során szem előtt tartottuk, hogy alapvetően ez a szakma a személyes márkára épül. Itt a masszőr, az ő személyisége, tudása, bizalma, profizmusa áll a középpontban. De ugyanakkor az is fontos volt, hogy ne legyene a logóban elcsépelt grafika, ami minden második masszázsszalonnál megjelenik. Több terv is készült, amiből meglehetősen gyorsan kikerült a kedvenc, amit még kicsit finomítottunk, majd elkészült a logó vágleges formája.

A színek tekintetében volt egy kiinduló elképzelés, de a véglegesítéssel megvértuk a belsőépíteszeti terveket. Ezekhez igazítottuk a végső palettát, hogy teljes legyen az összkép online és offline is. Az uralkodó árnyalat a terrakotta, a homok és a napsárga lettek – sivatagi hangulat. 

WEBOLDAL

A honlap kialakítása során már figyelembe vettük a hirdetési stratégiát is. Az ügynökséggel közösen átbeszéltük azokat a sarokpontokat, amiket mindenképpen figyelembe kell venni a weboldal elkészítése sroán. Ez nagyban megkönnyítette a munkánkat, hiszen nem kellett újra és újra átalakítani, hogy megfeleljen ezeknek az elvárásoknak. 

A vizuális tartalmak kialakítása során fontos, volt, hogy következetsen használjunk néhány grafikai elemet. A szalon maga boltíves kialakítású, amihez az egész indiai, sivatagi hangulat nagyon passzul és ezt szerettük volna visszaadni a weboldalon is. Így a képeket úgy alakítottuk ki, hogy mindez visszaköszönjön online is. 

GRAFIKA TERVEZÉS

A honlap kivitelezését megelőzte a szalon kirakatfóliájának grafikai tervezése, amit Dani rám bízott. A fontos motívumokat, grafikai elemeket itt is megtartottuk: boltív, sivatag, elsősorban rajzolt grafikák és nem képek. Fontos volt, hogy ne legyen túlzsúfolt, maradjon letisztult és könnyen olvasható. Csak a leglényegesebb információk kapjanak helyet.  Emellet terveztünk ajándékutalványokat és névjegykártyát is. 

SOCIAL MEDIA

Daninak volt egy korábbi facebook oldala, amin már nagyon régóta nem volt új tarrtalom. A vizuális megjelenést tekintve pedig nem volt következetes. A beállítások sem voltak rendben, sok minden hiányzott. Noémi átnézte tüzetesen a Facebook oldalt, kilistázta a tennivalókat, így osztottuk le a feladatokat. Eszti megírta a hiányzó szöveget, én pedig elkészítettem a grafikákat. 

Ezután pedig elkészültek az első tartalomtervek – épp karácsony előtti időszakban voltunk, így erre is kellett figyelnünk. Elkészítettünk néhány Canva sablont, hogy legyen egy alapunk, amivel gyorsabban tudunk haladni és amit majd Dani is tud a későbbiekben használ egy-egy saját ihletésű poszthoz. 

A Facebook oldalt azóta is menedzseljünk: