Anita Bükkösy Photo – Minden, amit a termékfotózás kapcsán tudni érdemes

Naponta több száz vizuális inger ér bennünket, ezért manapság már nem elég egy-egy közepesen jó termékfotó ahhoz, hogy bármi megragadja a figyelmünket. A szemünkkel választunk, és a szemünkkel vásárolunk, ezt egyetlen vállalkozónak sem szabad elfelejteni. Arról, hogy mitől lesz sikeres a termékfotózás, és hogyan készül a profi termékfotó, az Anita Bükkösy Photo fotósa, Bükkösy-Sajben Anita mesélt nekünk.

Mit jelent számodra a fotózás, hogyan lett belőled fotós?

Hát. Nem volt zökkenőmentes az út. Eleinte eszembe sem jutott, hogy fotózással foglalkozzam, főleg nem főállásban, egy dolgot tudtam csupán, hogy a pénzügy világában nem vagyok a helyemen, nekem valami kreatív dolgot kell csinálnom.

Aztán egy családi fotózás alkalmával nézegettük a képeimet a fotós hölggyel, aki azt javasolta érdemes lenne kipróbálnom magam ebben a szakmában. Először elvégeztem egy alapszintű tanfolyamot, hogy egyáltalán megtetszik e dolog. És ennek már jó pár éve. Azóta sok csodálatos fotós kollégával ismerkedtem meg, akik végig segítettek abban, hogy mostanra már saját munkákat is tudjak vállalni.

Alapvetően szerencsésnek mondhatom magam, amiért a szakmám a szenvedélyem is egyben.

Ahhoz, hogy egy weboldalon, vagy a közösségi oldalakon jól mutassanak a termékfotók, megfelelő minőségű képekre van szükség. Mennyire népszerű ága a termékfotózás a fotózásnak, mit látsz, sokan veszik igénybe ezt a szolgáltatást? Milyen jövőt jósolsz neki?

 
A fotót Raffai Róbefrt készítette

Sok fotós kollégától hallom, hogy nem vállal termékfotózást vagy csak nagyon keveset. Pedig én úgy látom, hatalmas szükség van rá. Gondoljatok csak bele. Időnk nagy részét már az internet előtt töltjük, egyre többet vásárolunk a világháló segítségével. Ezért nagyon fontos az első benyomás a termékről, amelyet a fényképen keresztül kap a felhasználó.

Amíg egyre nagyobb teret kap a virtuális vásárlás, addig minőségi termékfotókra is szükség lesz.

Milyen feltételek, fények és körülmények szükségesek ahhoz, hogy jól sikerüljön egy termékfotózás?

Biztosan Ti is fotóztatok már le a telefonotokkal egy mozdulatlan tárgyat. Pontosan azt az eredményt kaptátok, amit előtte fejben elképzeltek? Nagy valószínűséggel nem, de ez nem a Ti hibátok.

Pontosan azért, hogy az elképzelés testet öltsön, én rengeteg kiegészítővel és felszereléssel dolgozom, és igyekszem úgy megmutatni egy terméket, hogy ne csupán ízléses, hanem eladható is legyen.

Egy jó termékfotónak emellett – és ez véleményem szerint igaz bármilyen témájú fotóra – nem csupán szakmailag helyesnek kell lennie, hanem olyan képnek, amely elindít a nézőben valamit. Lehet az egy emlék, egy érzés, egy hangulat.

Ezt természetesen nem a nagy mennyiségben elkészített fehér háttér előtt készült képekre értem (pl. webshop fotózás), hiszen ebben az esetben elég kevés a mozgástér. Az én ügyfélköröm leginkább kisvállalkozókból áll, akiknél nagyon fontos a kreativitás ezen a téren.

Hogyan zajlik nálad egy termékfotózás, mi a menete? Mennyi időt vesz igénybe?

Egy-egy termékfotózásnál nagyon sok függ azon, mit is szeretne megmutatni a megrendelő. Csupán homogén háttérrel készült felvételeket szeretne, vagy esetleg kiegészítőkkel is kell dolgoznom, mert használatban is szeretné megmutatni a termékeket. Ettől függ a fotózás hossza is.

A fotózások során a termékeket igyekszem több szemszögből is megmutatni, majd utána ezekből a felvételekből lehetőséget biztosítok a megrendelőnek, hogy kiválaszthassa, a számára legmegfelelőbbeket. Ezeken elvégzem az utómunkát, majd a kész képeket a megrendelő kéréseinek megfelelően adom át galériában, nagyfelbontásban.

Mennyibe kerül egy termékfotózás? Mondanál, kérlek egy körülbelüli árat, amivel számolni kell? Elmondanád, hogy ez az összeg mit foglal magába?

Ez ennél a típusú fotózásnál nagyon nehéz kérdés. Minden esetben előzetesen egyeztetünk a megrendelővel emailben vagy telefonon, nehezebb esetekben akár személyes találkozó keretében is. Itt átbeszéljük pontosan mi a tárgy, milyen anyagú, méretű. Megkérdezem, mire szeretné felhasználni a felvételeket, hány darab képek szeretne, és hogy milyen típusú fotókra van szüksége.

Ezután összeállítok egy árajánlatot. Ez az ár magában foglalja a fentebb említett egyeztetést, a kellékek beszerzését, az enteriőr berendezését, magát a fotózást és a próbafelvételek elkészítését, illetve a képek retusálását is.

Mire számíthatnak a fotózás során azok, aki úgy döntenek, hogy veled szeretnének dolgozni?

Minden termékfotózáson lehetőséget adok az ügyfeleimnek, hogyha szeretnének, jelen lehessenek a felvételek elkészítésekor, legalább az első megbízáskor. Ezáltal jobban megismerem őket, az ő stílusukat, és így próbálok megtalálni a közös utat. Ugyanakkor van olyan is, aki erre nem tart igényt. Mindig igyekszem megtudni mire is használható a termék, ki a célközönség. Ez inspirál majd a képek elkészítésekor. A képeket pedig addig alakítjuk, amíg azok a megrendelő elképzeléseit nem tükrözik.

Termékfotózások esetén minden esetben készítek próbafotót, ami a Megrendelő és az Én számomra is biztosítékként szolgál, hogy nem beszélünk el egymás mellett.

Szerinted miért ajánlanak szívesen másnak is téged egy-egy fotózás után?

Erről azt hiszem, azokat kellene megkérdezni, akik már megbíztak egy-egy fotósorozat elkészítésével. Összességében elmondhatom, hogy fotózásaimon kiemelt figyelmet fordítok a pontosságra, hiszen például a reklámkampányok esetében nagyon szigorúak a határidők. Emellett nagy hangsúlyt fektetek a rugalmasságra is.

De visszajelzések alapján, amiért a leginkább engem választanak az ügyfelek, az az egyéni kreativitásom és a kifogyhatatlan lelkesedésem. Hiszen meg kell látni a legegyszerűbb termékben is, hogy milyen fényekkel megvilágítva, vagy milyen kiegészítőket használva mutat majd jól egy fényképen.

 

Szívesen választanátok Anitát termékfotósnak? Látogassatok el a weboldalára, vagy a Facebook oldalára, és tájékozódjatok a lehetőségekről! 

Termékfotózás weboldalra

Szólj hozzá!